HIDAK

Az ember nem magányos és elszigetelt egyedként él, hanem személyes relációk Szövedékében. Működési területünkön is a személyes kötődések elsődleges színtere a család. Az itt élő kis és nagy gyermekek családokban élnek. Családjuk formálja bontakozó személyiségüket. Ezért fontos lenne, hogy a családokban a szeretetteljes gondoskodás, az igényeket támasztó, még is biztonságot adó légkör, ami már nélkülözhetetlen a kisgyermekek első életévekben meglegyen. A helyi óvoda és iskola, a fiatalokkal foglalkozó civilszerveződések, az egyház csupán csak folytatni tudja a családban elkezdett nevelődési folyamatot. Sajnos itt is úgy, ahogy a társadalmunkban a családok egy része súlyos válságokkal küzd, így egyre kevésbé tudja betölteni rendeltetését, hivatását. Néhány évtizeddel ezelőtt az itt élő családokban még természetesen adódott, hogy a gyerekek belenőttek az anya- és apaszerepbe, erre mintát adott a több generáció együttélése is. A mai családok nagy része „mikro családként” él, ráadásul a családtagokat a napi tevékenységük, gondjaik inkább elválasztja egymástól, mintsem összekötné őket. Kevés lehetőség adódik a családi szerepek átadására, megtanulására, nem is beszélve a válságokkal, hátrányokkal küzdő, illetve sérült családokról. Alapítványunk ezért ma különösen szükségét érezi a családi életre való tudatos felkészítésnek. Fontos ez azért is, mert úgy látjuk, hogy ebben egyre nagyobb feladat hárul az iskolára és más intézményekre, szervezetekre. Tapasztalatunk szerint a helyi iskolában a sokszínű oktatási-nevelési feladatok mellett kevesebb idő jut a családi hivatásra való felkészítésre. Ugyan ezt elmondhatjuk a középfokú intézményekről is. Pedig az ember élete elválaszthatatlan a családtól, az egészséges és boldog életre nevelés nem képzelhető el családi életre nevelés nélkül. Ennek érdekében a pályázat keretén belül együttmunkálkodásra hívjuk, szólítjuk a családokat és az érintett szakembereket. Célunk, hogy támogassuk a családokat,fiatalokat ,gyermekeket a világban való helyes tájékozódásukban és önnevelésükben, főleg pedig segítsük megélni a mindennapokat,segítsük felkészülésüket a jó családi életre. E célok érdekében együttműködésre törekszik mindazokkal az egyénekkel, intézményekkel és szervezetekkel, amelyek az emberi személyiség fejlődését, és az emberi közösségek, köztük elsősorban a család életének erősítését szolgálják. Azt gondoljuk, hogy közös feladatunk: védelmezni és erősíteni a családot. Látjuk és tapasztaljuk a napi gyakorlatunkban, hogy elsősorban nem a család, hanem az értékrend van válságban, s éppen a család lehet az ami kivezető utat mutathat. Összefogásra van szükség ahhoz, hogy családbarát környezet alakuljon ki Apátiban, ahol érték az élet, a személy, a házasság, a család. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a közösségi kezdeményezések és programok a leghatékonyabb eszközei a családbarát szemlélet kialakításának.

Kapcsolódás: